Somló Hangja Fesztivál
2010. július 14-18
Beszámoló
A Somló Hangja Összművészeti Fesztivál idén második alkalommal került megrendezésre. A rendezvény a tavalyitól eltérően egy nappal hosszabb, öt napos időtartamban zajlott. A fesztivál célja a kulturális értékek bemutatása mellett a magyar gasztronómiai értékek és a kiváló magyar borok népszerűsítése, megismertetése volt. Kiemelt célunk a Somló és térsége, mint borvidék és mint turisztikai célpont bemutatása volt. A művészeti programok három fő színpadon és több kisebb helyszínen zajlottak, állandó forgatagot, valódi fesztiválhangulatot varázsolva az Erdődy Kastély parkjába.

További képek itt!
Helyszínek, művészeti programok
A névből is adódóan a rendezvény főként a magas minőségű zenei produkciókról szól. Ezeket egészítik ki a különböző gyermek és családi események, programlehetőségek, a táncos programok, esti táncházak, egészségügyi, környezetkultúrát bemutató programok. 2010-ben öt napon át több, mint százötven programlehetőségből válogathattak az érdeklődők.
A színpadi nagykoncertek három helyszínen, három műfajból válogatva zajlottak. Az AMC Gasztronómiai Udvar színpadán a népzene kapta a főszerepet. A fellépők a legmagasabb színvonalú, nemzetközi hírű zenészek közül kerültek ki. Itt muzsikált Bognár Szilvia és zenekara, a Cimbaliband, a Budafolk, az Etnorom… Ezen a színpadon kaptak bemutatkozási lehetőséget a térség népdalkörei, a Bahar Orientális Tánc Egyesület tagjai.
A Kodolányi – Vodafone Jazz színpadon a Kodolányi János Főiskola által delegált kiváló jazz zenekarok léptek fel. Ezek az együttesek hivatottak meghonosítani a műfajt a Somló Hangján. Különlegesen kiemelkedő zenét játszott a Mits Jazz Band, a Borbély Műhely. A színpad sztárja a Benkó Dixiland Band volt, aki nagy érdeklődéstől és sikertől kísérve játszotta le koncertjét.

Legnagyobb színpadunk a Világzenei Színpad volt. Itt a magyarországi világzene legismertebb, legjelesebb képviselői léptek fel. A legnagyobb érdeklődés a Csík Zenekart és Palya Beát kísérte, de sikere volt a Hétrét zenekarnak, a Mitsourának, a Makám zenekarnak is. A programsorozat megkoronázásaként ezen a színpadon lépett fel a Duna Művészegyüttes Örökkön örökké című műsorával. Ez a gála méltó befejezése volt a belépődíjas programsorozatnak.
A Népek Sátra és Kirakodóvásár a lovarda udvarában fogadta a látogatókat. A „Hidak” Magyar-Magyar Kulturális Találkozó keretében a Kárpát medence magyarlakta vidékein élő magyar hagyományőrző vendégek és a házigazdaként tevékenykedő magyarországi romák mutatkoztak be minden nap. Muzsikusok, hagyományőrzők érkeztek a Vajdaságból, Erdélyből, kárpátaljáról, punyát és cigánylecsót főztek a devecseri romák, fotókiállítással mutatkozott be Vikker Zsuzsa. Az értékesített termékek mind a rendezvénynek megfelelő minőséget képviseltek.
A Kristály-völgy Egyesület által szervezett helyi termékvásáron a látogatók interaktív módon, játékosan ismerkedhettek meg a térségben készített termékekkel, melyeket meg is vásárolhattak. Céljuk az értékek helyben tartása, széles körben való megismertetése volt. A termékvásárt kiállítás is kísérte.
A színpadok között alkalmi helyszíneken zajlottak a családi és gyermek programok. Lehetőség nyílott lovaglásra, íjászkodásra, zenetanulásra, régi játékok kipróbálására. Új lehetőségként jelentek meg a kölcsönözhető kerékpárok és a hegyi körutazásra bérelhető somló taxik. Kiállítási helyszín volt a dobai Művelődési Ház. Több térségbeli civil szervezet is csatlakozott a programhoz, ennek köszönhetően volt a Somló kőzeteit bemutató geotúra, történelmi lovastúra. Különleges egészségügyi programként szerepelt a díjmentes vércukor és vérnyomás mérés, illetve a Vöröskereszt által szervezett véradás.
Vasárnap a teljes rendezvényhelyszínt a Vidék Napja programsorozat foglalta el, mely teljesen díjmentesen volt látogatható. A térség hét népdalköre, hét színjátszó csoportja, tizenkét néptáncegyüttese, zenekarai, fúvósai és hastáncosai szórakoztatták a közönséget. A fesztivál este, 20.00- kor zárult a Népi Virtuózok táncműsorával.

Bor, Gasztronómia, helyi értékek bemutatása
A rendezvény méltó megnyitása a Tornai Pincészetnél rendezett ceremónia volt. A nagy érdeklődéstől kísért eseményen bemutatásra került az új beruházásként megvalósult, magas igényű vendégeket fogadó új épületrész, amely lehetőséget nyújt közösségi események, színvonalas művészeti műsorok megvalósítására is. A rendezvény konferencia jelleggel zajlott, előadást tartott Tornai Tamás, a Tornai Pincészet tulajdonosa, Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, Kovács Norbert kulturális programszervező. A Pincészetnél a somlói borgazdálkodás bemutató kiállítást is megtekinthették az érdeklődők. A rendezvényen fellépett Palya Bea és Szokolai Dongó Balázs, illetve a Szászcsávási zenekar.
Egyik fő helyszínünk az Agrármarketing Centrum által is támogatott gasztronómiai udvar volt. Az udvarban a hagyományos magyar termékek, kiváló magyar élelmiszerek vására, kóstoltatása zajlott öt napon át. A gasztronómiai különlegességek, ételféleségek vásárán tizenhat vállalkozó vett részt, akik az ország különböző részeiből érkeztek. Erdélyi körtőskalács, hagyományos kenyérlángos, mangalica hústermékek, házi sajtok, rétesek, kitűnő pálinkák, leveles tészták, hagyományos lángos és más finomságok várták a látogatókat.
A közelben tíz borvidék – kiemelve a Somló – borait mutatta be a Királyok Borai vásár. A termékekhez illő hangulatot a gasztronómiai udvarban felállított népzenei színpad kiváló színvonalú műsorai biztosították. A borászatok főként a Somlón jellemző száraz fehérborokat kínálták, elkalandozva az egyre népszerűbb fröccskultúra irányába is. Természetesen jelen voltak a Villányra jellemző kitűnő vörösborok, az édes Tokajik, vagy Szekszárd környékének rozé borai is.
A Vidék Napja című programrészben főzőversenyt hirdettünk, mely szintén a sajátosan magyaros ételek elkészítését, kóstoltatását tűzte ki célul. A csapatok jó hangulatban készítették el ételeiket, melyeket a vendégek fogyaszthattak el. Az alapanyagokat az AMC támogatásából az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület biztosította a főzéshez.
Technikai körülmények, szakembergárda, biztonság
A rendezvény szervezői a tavalyi tapasztalatokra építve végezték az előkészületeket. A faházrendszerek elektromos ellátását a szabványoknak és igényeknek megfelelően építettük ki. Elektromos ellátás terén egyetlen probléma sem merült fel. A kórház elektromos rendszere – a szokásos – fogyasztáskorlátozás megszüntetése után probléma nélkül bírta a szokásosnál jóval magasabb terhelést.

A vendégek, vásározók és a stáb tagjai a Kastély Kultúrházában található és az Ornamentika Kft. Által telepített mobil wc-ket használhatták. A mobil wc-k nagyobb arányban vízvezetékre és csatornára szerelt, angol öblítésű, magas minőségű, kisebb arányban belső fertőtlenítő rendszerű „bio”wc-k voltak. A kihelyezett 22 db. elegendőnek bizonyult. Tekintettel a hőségriadóra külön kézmosó és ivókutat is kiépítettünk, melyet a vendégek szabadon használhattak.
A színpadokat az ajkai Művelődési Háztól, a magyarpolányi Passió Egyesülettől és a Sáray Ponyva Kft-től béreltük. A fedéseket a Sáray Ponyva és egy veszprémi Kft. adta bérbe, mindegyik kiváló minőségű, biztonságos, az igényeinknek megfelelő eszköznek bizonyult. A hang és fénytechnikai szolgáltatásokat a fesztivál teljes területén az ajkai Pro Sound Kft. vállalta. Munkájukra a professzionális minőség és a gyors, rugalmas probléma megoldás volt a jellemző. Felszereléseik maradéktalanul alkalmasak voltak a rendezvény kiszolgálására.
A faházakat a győri IDMC Kft építette, bontotta. A kiállítók a faházak méreteivel és minőségével elégedettek voltak. A cég az építési és bontási munkálatokat külső segítség igénylése nélkül végezte.
A stáb több szakmai részterületből épült fel. A színpadoknak minden helyszínen személyes felelőse, irányítója volt. Az ő munkájukat segítették a Kodolányi János Főiskola gyakornokai, akik vállalták a fellépők segítését, konferálásokat, színpadrendezéssel, átállásokkal járó feladatokat.
A jegyszedéssel öt fős csoport foglalkozott (1 fő irányító, 4 értékesítő). A délelőtti díjmentes időszakokat követően a polgárőrség segítségével figyelmeztették a már bent lévő vendégeket a jegyvásárlási kötelezettségre.
A leginkább együttműködő és legnagyobb munkát végző csoport az Apte tagjaiból összeállt technikai stáb. Ők végezték az összes építési és bontási feladatot, a hulladéktárolók, táblák kihelyezését, az előzetes a szállítási feladatokat, színpadok kihelyezését, elszállítását, technikai ügyeletet, stb.
Ahhoz, hogy infrastrukturálisan minden igényt kielégítően kiszolgálhassuk a fesztivál közönségét, ki kellett építenünk a vásár megfelelő elektromos ellátását, megvilágítási lehetőségét, a kóstoltatással keletkező hulladék gyűjtését, elszállíthatóságát, össze kellett állítanunk a szükséges információkat tartalmazó eligazító táblákat, megfelelő minőségű ülőhelyeket, asztalokat kellett biztosítanunk. Mindezekről ez a stáb gondoskodott.
A hulladék gyűjtése idén Doba Önkormányzatának és a térség településein dolgozó közmunkásoknak köszönhetően került megszervezésre. A kihelyezett hulladéktárolók ürítése és az eldobott szemét takarítása az Ő feladatuk volt, melyet a kora reggeli órákban minden nap maradéktalanul elláttak. Doba gondoskodott a hulladék elszállításáról
Nagyon fontos kiemelni a térség polgárőreinek kiváló munkáját. A tavalyi hibákból okulva idén tökéletesen működött a forgalom irányítása, a parkoltatás, értékőrzés. A Polgárőrség nagy létszámmal, professzionális hozzáállással vett részt a munkában. Munkájukra a rendezvény alatt egyetlen panasz sem érkezett.

Az egészségügyi ellátásról a befogadó intézményben dolgozó szakorvos gondoskodott, aki a teljes időtartamra vállalta az ügyeletet. A közeli (tüskevári) mentőállomás szolgáltatását szerencsére nem kellett igénybe venni.
A múlt évben sok kellemetlenséget okozó szúnyogcsípések megelőzésére Somlóvásárhely és Doba támogatásával megelőző szúnyogirtást végeztünk.
Összegezve
A megvalósításról elmondhatjuk, hogy mindenben megfelelt a mai kor igényeinek, magas színvonalon, a csodálatos környezeti adottságokhoz méltó programmal zajlott le a rendezvény. A közönségtől hallott vélemények szintén ezt tükrözik. A befejező napon az időjárás nem volt ideális, így a vártnál kevesebb érdeklődő vett részt a programokon, de látogatói létszám itt sem volt kínosan kevés.
A rendezvény teljes látogatottsága meghaladta a tízezer főt. A környék településeiről érkező vendégek díjmentesen látogathatták a programokat, ők adataink szerint naponta több száz látogatót hoztak. A délelőtti és vasárnapi programok díjmentesek voltak, így ezeket az időszakokat nem tudjuk pontos mutatókkal igazolni. A leglátogatottabbak a késő-délutáni, esti események voltak. Az érdeklődők szinte kivétel nélkül végigjárták az élelmiszer kiállítást és sokan kóstolták a kiváló magyar termékeket, illetve a Somló és más borvidékek különleges borait.
Kiscsősz, 2010. július 27.
Kovács Norbert elnök