16.00 Szó és Kép Színpad, Pápakovácsi (Veszprém megye)
Ismeretlen szerző: A lajstrom
17.00 Márkói Kamara Tehátrum (Veszprém megye)
Hans Sachs: Kalmárkosár
17.30 SZEVASZ (Szentendrei Vándor Amatőr Színpad, Pest megye)
Tabarin: Veszedelmes levelek
18.00 Szakmai beszélgetés a látott darabokról és a műfaj sajátosságairól.
A beszélgetést vezeti Lázár Péter rendező.
Jazz színpad
16.00 Hangadók Molnár Gábor Műhely Alapítvány Zenekara
-A múltról röviden: létezett az alapítványnak egy zenekara, ami Orgona László zenekarvezető irányítása alatt számos fellépést ért meg. Elsősorban ma már „klasszikusnak” számító könnyűzenei slágerek feldolgozásait játszotta, mint: Omega, Edda, Zorán, Presser stb.
Orgona László élete más irányba indult, ezért elváltak útjaik.
-Jelenleg Trócsányi Gergely a zenekarvezető, aki 2008 novemberében került az alapítvnyhoz.
A munkát azzal kezdte, hogy kiosztotta a hangszeres szerepeket, miután felmérte, hogy a fiatalok milyen tehetségekkel, illetve milyen kívánalmakkal, igényekkel fordulnak a zenéhez.
Így lett a zenekar frontembere Zemán Janó, aki amellett, hogy énekel, a dobos posztján is kiválóan megállja helyét. A basszusgitárt Berkes Jocó vette kezébe, a billentyűket pedig Kemenczky Laci nyúzza. Aranyos Iringó és Tróbert Eszter vokálozik, Szabó Balázs, Horváth Fecó, Mészáros András, Imre Csabi csörgőznek és vokáloznak, Dobai Laci pedig kongázik.A zenekar állandó segítsége Harangozó Botond és Szirmai Róbert, akik gitáron kísérik a csapatot. Dobfelszerelés és a hangosítás már a rendelkezésünkre állt, a gitárokat és az erősítőket az Eldorádó hangszer és a Scorpio Line Bt., a szintetizátort pedig a Roland képviselője adományozta az alapítványnak
18.00 Kodolányi Jazz - Dobai-Kiss G. Jazzfúzió
A 2005-ben Székesfehérváron alakult trió saját lemezanyagát adja elő,kiegészítve néhány általuk kedvelt jazz standard-el.Eklektikus,jazz alapú zenéjükben egyéni módon keveredik a groove,latin és swinges játékmód a népzenei motívumokkal.
Tagok:
Dobai István(gitár,vokál)
Nyírő Áron(dobok)
Kiss G. László(basszusgitár,vokál)
ACM Népzenei színpad
11.00 Bahar Orientális Tánc és Kulturális Egyesület – Hastánc előadás
0A peregrinus szó - többek között - a középkori Európa egyik jellegzetes alakját, a búcsúk elérése céljából útra kelt zarándokot jelöli. Zenekarunk több okból is ezt az elnevezést választotta. Egyrészt mert az alapítók közt többen is vagyunk akik időnként gyakoroljuk a gyalogos zarándoklatot, és az ebből fakadó lelki élményeknek zenei kifejezést is kívántunk adni, másrészt előadásainkban valóban szellemi vándorutat teszünk meg a középkori, reneszánsz és újkori Európa különböző zenei stílusait érintve.
Tagok:
Hutvágner Erika Ének, hegedű
Kissné Wittmann Bernadett Ének, furulya, dob
Pásztorné Simon Annamária Ének, fuvola, furulya, dob
Kiss György Gitár, ütőgardon, dob, ének
Kiss J. Attila Cselló, nagybőgő, ének
Sipos Balázs Harmonika, billentyű, furulya, ének
19.00 Bahar Orientális Tánc és Kulturális Egyesület – Hastánc előadás
Világzenei színpad
16.00 Somló Hangja Néptáncfesztivál
Botorka Néptáncegyüttes, Balatonalmádi
Apte Táncegylet, Ajka
Szárazág Táncegyüttes, Zöldág Táncegyüttes Ifjúsági csoportja, Litér
Vadvirág Néptáncegyütes, Pápa
Bíborvirág Táncegyüttes, Kemenesszentpéter
Kenderszer Néptánccsoport Takácsi
Sümeg Néptáncegyüttes
Csöglei Búzavirág Tánccsoport
Csöglei, kertai néptáncos gyerekek
Táncol”KODO” Táncegyüttes (Kodolányi János Főiskola)
Dunántúl Népi Kommandó
Veszprém Táncegyüttest
Egyéb
11:00 Margit búcsú alkalmából ünnepi mise a Margit Kápolnánál (déli oldal)
Módosítás: (2010. július 10. szombat, 12:12)
Jazz színpad
18.00Sapphyre Project
„Nem az a célunk, hogy minden lehetséges forrást kimerítsünk, hanem az, hogy magunk számára megtaláljuk a kimeríthetetlent.” (Hamvas Béla után szabadon) A Sapphyre Project nevű formációt 2002-ben két fiatal: Nagy 'Roberson' Róbert (zongora, szintetizátorok) és Szakács 'Cato' Antal (basszusgitár) alapította. A magyar valósággal tisztában lévő fiúk valami olyannal próbálkoztak, ami sajátos és belülről fakad. Nemsokára Mentes Balázs (dobok) csatlakozott hozzájuk. A trió gyakran dolgozott együtt vendégzenészekkel. Így kerültek kapcsolatba Lencsés Gáborral (gitár), aki idővel állandó taggá vált. A fiatalos lendület és temperamentum rengeteg ötletet hozott felszínre, melyek folyamatosan dolgozták ki önmagukat. Nagy Róbert elmondása szerint: Számukra fontosabb az emberi, baráti kapcsolat és egymás megértése, megismerése a művészetben és az élet más területein is, mint megnyerni az egész világot maguknak. Az együttzenélésben a bennük rejlő dallamok, harmóniák kifejezésére törekednek. Inkább műhely jelleggel vannak jelen a zenei világban, és az alkotásra tevődik a legnagyobb figyelem.
„Ha csak egy ember szívét megérinti, amit alkottunk, akkor a munkánk már elérte célját.”
A zenekar jelenlegi felállása:
Nagy "Roberson" Róbert – szintetizátor, zongora
Szakács ’Cato’ Antal - basszusgitár
Mentes Balázs - dob
Lencsés Gábor – gitár
20.00Kodolányi Jazz – Mits Jazz Band
A Mits Jazz Band jelenlegi formációja 2007 óta működik. Tagjai: Mits Márton (szaxofon), Horváth János (billentyűk), Kovács Gergő (basszusgitár), valamint Potesz Balázs (dobok).
A zenekar alapítója és vezetője Mits Márton 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszékén, jelenleg pedig többek között a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola jazz-tanszékének tanárja. A zenekar másik három tagja pedig hallgatója az utóbbi intézménynek.
Zenéjük ötvözi a „hagyományos” jazz elemeit a modernebb, fúziós jazz világával. Legfőképp saját szerzeményeket játszanak, amelyeket 2009-ben lemezre is rögzítettek.
A különböző magyar fesztiválokon, koncerteken kívül játszottak már Németországban, Olaszországban és Ausztriában.
AMC Népzenei színpad
16.00Kőris zenekar
A Kőris zenekar hagyományos magyar népzenét játszik a Kárpát-medence és Moldva térségéből.
2004 óta a jelenlegi felállásban táncegyütteseket kísér, táncházat tart, és önálló műsorokat ad.
Zenekar tagjai:
Bódis Erika: hegedű
Farády Tamás: brácsa, koboz, tekerőlant, citera
Búzás Csaba: nagybőgő, dob
Baksa Kata: ének
17.00 Bahar Orientális Tánc és Kulturális Egyesület hastánc bemutatója
18.00.Los Andinos
A Los Andinos együttes 1982 őszén alakult Székesfehérváron. Azt a célt tűzte ki, hogy egy földrajzilag igen-igen messze eső, ám dallamvilágában nagyon is közeli kultúrát idézzen meg. A Dél-amerikai Andok hegységben élő népek változatos és gazdag népzenei anyagát gyűjti és adja elő. Innen ered választott nevük is: Los Andinos (Andokiak).
Műsoraikban megszámlálhatatlan indián és mesztic eredetű – néhol misztikus hangzású – húros, fúvós és ütős hangszer hangja csendül fel. A dalok származásuknak megfelelően spanyol, aymara vagy kechua nyelven szólalnak meg. www.losandinos.hu
20.00Etnorom
Az Etnorom roma eredetű világzene egyik legkiválóbb magyarországi képviselője. Muzsikájuk elképesztően sodró és szuggesztív. A múlt évben nagy sikerű koncerttel mutatkoztak be a Somló Hangján. Új lemezüket így mutatják be:
Fúziós zenék a szerb funkytól a balkán jazzig.
Helyenként szabad zenei improvizációval megdíszítve, ám a roma gyökereket mindenképp megtartva készítettük el a következő EtnoRom lemezünket. Annyiban hasonlit az előző EtnoRom CD-re, hogy a lemezen hallható zenék szintén sok ország roma zenéit mutatják be /szerb, spanyol, balkán, arab, török, orosz, magyar, román, francia/
És a dögös ritmus, a roma tűz benne ég dalainkban.
FolkEurópa Világzenei színpad
19.00Mitsoura
A zenekar neve az egyik legismertebb hazai világzenei márka.Miczura Mónika többek közt dolgozott együtt Tony Gatliffal, a Gadjo Dilo producerével, énekelt az Andro Drom-mal a Gipsy Kings-szel és turnézott a Fanfare Ciocarlia and the Global Vocal Meeeting-gel. Koncertjeiken Miczura Mónika páratlan és különleges énekhangja mellett nagy szerepet játszik a hangszeres gazdagság: a multiinstrumentalista zenészek nem csupán hagyományos roma hangszereket szólaltatnak meg (mint például a kanna vagy a cimbalom), hanem az ír, az egyiptomi, a török, a bolgár, az afrikai és az indiai népzene eszközeit is. Mindez – a Neóból is ismert Moldvai Márknak köszönhetően – erőteljes elektronikus hangzásokkal keveredik. Az eredmény a rendkívül sűrű szövésű zenei textúra, meglepő ritmikai változatosság és még a nyugodtabb számok esetében is magával ragadó dinamizmus. Dura Dura Dura című lemezük a rádzsasztáni, egyiptomi, balkáni és a magyar hangulatok kerülnek közel egymáshoz a művészi szabadság alkotóereje által.
Tagok: Miczura Mónika (ének), Monori András (szaxofon, kaval, gadulka, szitár, sarangi, bansuri), Lukács Miklós (cimbalom), Moldvai Márk (elektronkus hangszerek), Szalai Péter (ütőhangszerek)
21.00Duna Művészegyüttes - Örökkön örökké
A Duna Művészegyüttes előadása a képzőművészet, a világzenei hangzás és a virtuozitás keverékével kívánja a nézőt a néptánc-színház csodás világában megmeríteni. Finoman próbál elgondolkodtatni, majd ellazítani, megnyugtatni és végül, de nem utolsó sorban szórakoztatni. Hatás- és gondolati elemünk ez esetben a fa világa, illetve a világ fája, mely az élet és halál fája, a termékenység és bőség fája, a szerelem fája, a felemelkedés fája, sámánfa, lélek fa, misztikus fa, a tudás fája, az idő és történelem fája, kereszt... vagyis minden. A fa kapcsolat a világok, ég és föld között. Mesél nekünk mindennapjainkról, végtelen szertartásainkról, mítoszainkról, az örök visszatérésről és küzdelmes létünkről egyaránt.
A fa a világ tartópillére, a fa vigyáz ránk, a fa felemel, a fa nyugtat és átölel.
Táncszínházi előadásunk magában hordozza az autentikusság jegyéit, ugyanakkor innovatív szellemisége, modernsége a mai színházi elemek egyenrangú társává emeli a néptáncot és a népzenét. Korszerű feldolgozásai nem csorbítják ezek értékét, sőt éltetik és élővé teszik.
Előadja: a Duna Művészegyüttes tánckara
Jelmez- diszlettervező: Túri Erzsébet
Fénytervező: Lendvai Károly
Zeneszerzők: Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás
Ének: Bognár Szilvia/ Navratil Andrea
Táncmesterek: Antonopoulos Georgios, Charitonidis Chariton, Mehmet Öcal Özbilgin,
Kökény Richárd, Deli Levente, Orza Calin, Vámos László
Asszisztensek: Bonifert Katalin, Vámos László
Társkoreográfus: Mihályi Gábor
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
Népek Sátra
17.00 Fláre Beás zenekar örömzenéje
Egyéb
15.00 , illetve délelőtt érdeklődők létszámának függvényébenTI-TI-TÁ a Ligetben
Interaktív zene és mozgás program gyerekeknek. Zsákai Győző és felesége, Adrienn sokféle népi hangszerrel tanít népdalokat, ritmusokat és mozdulatokat akár a legkisebb gyerekeknek is.
10.00Geotúra a Fesztiválra "hangolva":
"Amiről a kövek mesélnek"
A Somló Hangja Fesztivál idején vezetett geotúra keretén belül ismerhetik meg a résztvevők a Somló-hegy geológiájának mesés világát. A Bakonyalja Barátai Egyesület geotúra-vezetője kalauzolásával nemcsak az élettelen, de az élő természeti értékek és a kultúrtörténeti látnivalók is bemutatásra kerülnek. A túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrehozott Bakony-Balaton Geopark területén zajlik.
Időpont: 2010. 07. 18. szombat 10.00 óra.
Indulás: Doba, Három diófa
Útvonal: Doba, Három diófa - Somló vára - Szent István kilátó - Szent Margit kápolna - Szent Márton kápolna - Doba, Három diófa
Táv: kb. 6 km
Időtartam: 4 óra
Részvételi díj: 500 Ft.
A túrára előjeletkezést kell leadni telefonon, Czibula Györgynél, 06 30 919 58 68-as telefonon, vagy a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címen, a www.szarvashaz.hu/programok/geotúrák menüpontban megtalálható jelentkezési lapon.
Történelmi lovastúra
A múlt évben az emlékezetes jégverés meghiúsította a történelmi lovas túra résztvevőinek ünnepélyes bevonulását. Idén ismét kísérletet tesznek. A túra Nemeshanyból indul a reggeli órákban, a Somló megkerülésével érkezik a rendezvény helyszínére. Minden lovas kedvű, lóval is rendelkező jelentkező kapcsolódhat.
Információ: Kiss J. Attila +36-20-8002208
Módosítás: (2010. július 10. szombat, 09:45)
Kodolányi – Vodafone Jazz színpad
16.00 Kodolányi jazz - Groovy Tune's zenekar
Zenekar tagjai: Buzsoo Zsuzsanna - ének, Fodor Zsófia - basszusgitár, Jakab Dániel - szaxofon, Demko Gergő - zongora, Kirschner László – dobA zenekar 2008 nyarán a Balatonboglári Jazz Tábornak köszönheti a megalakulását. Elsősorban jazz standerdeket játszik, sajátos íze szerint, a régi és az új stílusokat (swing, blues, latin, funky, smooth, jazzy) ötvözve. A zenéjük segítségével szeretnék a jazz, mint műfajt egy kicsivel szélesebb közönség felé eljuttatni.
19.00 Benkó Dixiland Band
Az 1957-ben alakult Benkkó Dixieland Band a világon az egyik legjobb, Magyarországon a legnépszerűbb jazz együttes. Már első lemezük aranylemez lett. Hazai fesztiválok és versenyek sorát nyerték, számos kitüntetést mondhatnak magukénak. Koncertjeiken tízezres hallgatóság előtt olyan világsztárokkal dolgoztak már együtt, mint pl. az amerikai Milt Jackson, Freddie Hubbard, Al Grey, Buddy Tate, Joe Newman, Buddy Wachter, Henry Questa, Joe Muranyi, Eddy Davis, Cynthia Sayer, Harry Sweet Edison, Albert Nicholas, Wild Bill Davison, vagy az európai Chris Barber, Kenny Ball, Huub Janssen, Acker Bilk - és még sokan mások. A Benkó Dixieland évente 200 - 250 koncertet ad itthon és a nagyvilágban. Most jelent meg hetvenedik lemezük, mintegy 130 óra TV show műsor készült velük. TV műsoraikat, riportjaikat évente a világban mintegy 600 millió néző látja. Rendszeresen turnéznak Európában, az USA-ban és a távol keleten. Ők hazánk és a new orleansi jazz utazó nagykövetei. Az együttes tagjai: Halmos Vilmos (zongora, ének), Nagy Jenő (bendzsó), Kovacsevics Gábor (dob), Kelemen Zsolt (bőgő), Nagy Iván (pózán, ének), Szalóky Béla (trombita), Benkó Sándor (klarinét, együttes vezető menedzser)
AMC Népzenei színpad
15.00 Bahar Orientális Tánc és Kulturális Egyesület hastánc bemutatója
16.00 Técsői Banda
19.00 Bognár Szilvia és zenekara
Bognár Szilvia és zenekarának koncertjén népdalok és balladák csendülnek fel, melyek az egykori hagyományos paraszti kultúra titkait, üzenetét őrzik, de megfejtésük, megismerésük örömet jelent a mai kor embere számára is. Az új zenei köntösbe bújtatott énekek hangvétele egyszerre archaikus és modern. Témájukban az élet nagy fordulóit és a mindenkori emberi érzelmeket ölelik fel. Leginkább a magyar népdalok nyelvén, de karöltve a csuvasok rokondicsérő költészetével, a cseremiszek finom, könnyedén táncos dallamaival, a bolgárok hegyek között hasító, messze hangzó énekével. A világzenei produkciót – lehetőség szerint – kiegészítő animácós vetítés Mandula Éva alkotása, mely hagyományos népi motívumokat is megi¬dézve élőben követi a zene hullámait, még teljesebbé és szuggesztíveb¬bé téve az előadást.
A zenekar: Bede Péter, Gerzson János, Gyulai Csaba, Kovács Zoltán, Pál István „Szalonna”, Rácz Krisztián, Thurnay Balázs
21.00 Cimbaliband
A Cimbaliband olyan mint egy kelet-európai világváros. Régi letűnt korok nyoma, keveredik sokszínű új modern dolgokkal, állandó mozgásban van, nyüzsög, és mégis működik. Igazi multikulturális kavalkád. Szerb harmonikás, magyar hegedűs, horvát tamburás, roma nagybőgős, sváb-magyar cimbalmos. Mindenki más zenei világból érkezett. Magyar népzene, klasszikus zene, jazz, balkáni népzene, délszláv muzsika, rock’n’roll, különböző műfajok, de két dolog mégis összetarjta a bandát, a barátság, és egy igazi varázslatos magyar hangszer: a cimbalom. Nem véletlenül emlegetik a zenei szaklapok Unger Balázst a cimbalom Chuck Berry-je ként, gyors ”riffjeivel” változatos stílusban mozgatja irányítja a zenekart az igazi magyar akusztikus "keverőpult" mögül. Koncertjeiken igazi örömzenét játszanak, stílusbeli korlátok nélkül, de mély gyökerektől táplálva. Ettől ez a nagyon is mai, friss és lendületes világzene olyanokat is magávalragad, akik egyébként nem állnak közel a népzenéhez. Erről árulkodnak sajtóvisszhangjaik, koncertjeik és eredményeik. Unger Balázs cimbalmos két autentikus népzenei szólólemezzel (Forduló, Második Forduló), és egy kis etno-jazz kirándulással (Dresch Quartet) a háta mögött Wertetics Szlobodán harmonikás barátjával 2006-ban indította útjára a Cimbaliband-et, azzal a céllal, hogy egy olyan zenekart hozzanak létre, ahol sokrétű zenei tudásukat korlátok nélküli örömzenélésben mutathassák be a publikumnak.
Unger Balázs -cimbalom,ének
Szita Eszter - ének
Unger Gergő - gitár, vokál
Rodek Krisztián - tamburabrács, derbuka, vokál
Wertetics Szlobodán - harmonika
Pataj Péter - nagybőgő, basszusgitár
Boda Gellért - hegedű
Hawk and a Hacksaw
Az A Hawk and a Hacksaw zenekar magját Amerikából érkezett folk zenészek alkotják, kik jelenleg Budapesten élnek. Bartók Béla zenéje után kutatva kerültek ide, és hogy hosszabb időn keresztül együtt dolgozzanak olyan zenészekkel, akik anyanyelvi szinten ismerik ezt a zenei tradíciót, hogy egymástól tanuljanak. Saját népzenéjüket magyar és más tradicionális kelet-európai népzenével, balkáni és klezmer elemekkel szövik egybe. Távol áll tőlük a world music szirupossága, underground gyökérzene ez, melynek mélyén végig ott rejlik a tradíciók iránti mély tisztelet és újítási vágy. Magyar zenészekkel járják Európát mostanában, érdekes mód itthon még sohasem léptek fel. Heather Trost-hegedű
Jeremy Barnes-harmonika
Issa Malluf-dumbek
Samuel Johnson-trombita
Jeremy Barnes – tangharmónika, Heather Trost - hegedű
FolkEurópa Világzenei színpad
18.30 Bakos Árpád és zenekara
Bakos Árpád mind a vajdasági, mind a magyar zenei élet kiemelkedő egyénisége, kobozzal kísért szuggesztív erejű, csodálatosan tiszta énekhangja elvarázsolja a közönséget. Repertoárján főleg magyar népdal-feldolgozások hallhatók szerb és magyar zenészek kíséretében, olyan balkáni hangszerekkel, mint a tapan, a def, a tarabuka, a tambura, a macedón kaval, a koboz, kanna. Az együttes különlegessége, hogy a többnemzetiségű zenészekből összeállt csapat úgy próbál egy közös zenei nyelvet és formát létrehozni, hogy közben mindannyian megtartják saját zenei és szellemi hagyományaikat.
21.00 Makám
A zenekar pályafutása két korszakán átível a tradíció és a modernitás, Kelet és Nyugat, a kollektív és individuális kettőssége, az ősi egység és harmónia keresése. A Krulik Zoltán alapította együttes kezdetben az etno-avantgard kelet-közép- európai követeként robbant a zenei életbe, mely korszakot (1984 -1990) finoman árnyalták az ázsiai, távol-keleti gyökerek, a balkáni és afrikai hatások s a kortárs zene repetitív elemei. Ez az irány folytatódott a 90-es évek lemezein (1990-1999) melyben az afro-amerikai zene, a jazz elemei ötvöződtek a Makám hangzásvilágába. A zenekar legújabb korszakát tematikus, vokális lemezek sora jelzi. Az utóbbi egy évtizedben Lovász Irén, Palya Bea, Szalóki Ági, Bognár Szilvia, Herczku Ági, Lázár Erika voltak a Makám énekes szólistái. Az együttes repertoárjával az ifjabb nemzedékek megszólítására is komoly szerepet szán, ezt jelzi a Szindbád és az Ákom bákom c. műsoraik és hasonló című CD-ik rendkívüli népszerűsége. Vekerdy Tamás írja ajánló szövegében: "A lélek, az idő miféle mélységeiből, a tájak miféle messzeségeiből zeng fel ez a zene, szól ez a dal? Mit rejt a népek lelke, mit rejtenek a népek lelkei? Utoljára talán gyerekkorunkban volt meg ez az átjárás idők, népek és távolok közt, mert bennünk, magunkban fedeztük fel mindezt..." Tagok: Boros Attila-akusztikus basszusgitár, Eredics Dávid, klarinét, szaxofon, kaval, furulya, Horváth Olga-hegedű, ének, Keönch László-ütőhangszerek, Krulik Zoltán-akusztikus gitár Énekes szólisták: Bede Sarolta, Korzenszky Klára, Hornai Zóra
Vásári udvar
17.00 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia
Népek Sátra
16.00 Kobzos muzsikák Bakos Árpád vajdasági népzenésszel
gt;
18.00 A Folkológia Népzenei Tábor résztvevőinek és oktatóinak közös nyilvános muzsikálása
Egyéb
SZAFT (Színházi Alkotók Fiatal Társulata)
Sz.A.F.T., azaz Színházi Alkotók Fiatal Társulása. Egy társulat, mely kiköltözik a Somló Hangja Fesztiválra, hogy játékosságával megzavarja a rendet. Egy Somló. Egy hely, melynek közössége színes múltra tekint vissza. Egy helybéli emlékei. Kozarits Zoltán: Szamárköhögés. Ez a kiindulópont. Ami vele történt, velünk is megtörténik. 4 nap alatt láthatjuk, ahogy a Somlóhoz érkeznek akrobaták, ahogy három jóbarát feltérképezi az Endrődy Kastély és a hozzá tartozó arborétum rejtélyeit, elkövetik gyerekkori csínytevéseiket. Sőt, egy-két helyi titokra is fény derül. A társulat a 4 napon keresztül fel-fel bukkan a kastélypark területén, és improvizációival betekintést enged ebbe a világba. Hogy ránk találj, nincs más dolgod, csak kövesd, keresd a megafon hangját!
15.00 , illetve délelőtt érdeklődők létszámának függvényében TI-TI-TÁ a Ligetben
Interaktív zene és mozgás program gyerekeknek. Zsákai Győző és felesége, Adrienn sokféle népi hangszerrel tanít népdalokat, ritmusokat és mozdulatokat akár a legkisebb gyerekeknek is.
Módosítás: (2010. július 05. hétfő, 07:42)
Kodolányi – Vodafone Jazz színpad
16.00 Kodolányi Jazz - MIEGYMÁS zenekar
A Művészeti tanszék művésztanárának, Szabó Gabriellának zenekara A zenekar tagjai: Feuerstein Réka - fuvola, ének, Nyirő Áron – dob, Kiss G. László – basszusgitár, Szabó Gabriella Eszter - zongora A világzenét játszó MIEGYMÁS zenekar tagjai egytől – egyig profi muzsikusok, akik mind a komoly- mind a könnyűzene stílusaiban jártasak. Számaik saját szerzemények, melyek tartalmaznak jazzes, etnós, rockos, latinos, komolyzenei elemeket. A hangszer - összeállítás, a bonyolult ritmusok és sűrűn váltakozó metrumok, a különleges dallam – és harmóniakezelés egyedi, nem megszokott hangzásvilágot teremtenek a hallgatóság számára. A darabok előre megírt és improvizatív részekből állnak. Zenéjük kreatív, változatos és egyéni. A repertoáron a karakterek és tempók széles skálája mutatkozik, így a keleties, egzotikus feldolgozástól a lírai hangvételű dalon át az egészen vad, szenvedélyes stílusig is eljutnak.
18.00 PARADICSO
Mi történik ha egy osztrák és egy magyar (lány,?) egy la reunioni francia és egy bajor (fiú -srác - férfi,? ) összetalálkoznak? Semmi különös, egészen addig, amíg el nem kezdenek együtt muzsikálni! Zenéjük a blues,a bossa nova, a jazz, a klezmer és más stílusok üdítő keveréke - egyszóval világzene.
Auzinger Carina: klarinét, ének
Kilyenfalvi Ágnes: nagybőgő
Edbauer Christian: gitár, ének, cajon
Désiré Fabrice: ukulele, mandolin, ének
21.00 Borbély Műhely
Borbély Mihály – szaxofon,
fúvós hangszerek
Cseke Gábor – zongora
Horváth Balázs - bőgő
Baló István – dob, ütőhangszerek
A zenekar az ezredforduló táján alakult a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó Borbély Mihály vezetésével, hasonló szellemű és gondolkodású muzsikusok csatlakozásával. Improvizatív zenéjüket a jazz különböző irányzatainak, valamint a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi, érdekes dallamfordulatokkal, olykor finoman áttetsző, máskor erőteljes ritmusokkal, illetve kortárs zenei elemekkel. Hazai és európai koncertjeik mellett kétszer is nagy sikerrel szerepeltek Mexikóban. A „Barlang“-ban hat esztendeje működő szentendrei klubjuk a hazai jazzélet referenciapontjává vált.
2004-ben eMeRTon díjat kaptak „Az év jazz együttese“-ként. Első lemezük 2005-ben jelent meg a BMC Records gondozásában "Meselia Hill" címen, s az album a rangos hazai szaklap, a Gramofon kritikusi szavazásán elnyerte „Az év magyar jazzlemeze“ díjat. Az elmúlt évben jelent meg „Hommage á Kodály“ című új albumuk.
15.00 Bahar Orientális Tánc és Kulturális Egyesület hastánc bemutatója
16.00 Szászcsávási zenekar
17.30 Borbély Mihály & Farkas Zoltán "Batyu"
Mi történik, ha két különböző művészeti műfajt képviselő őstehetség találkozik? Megtudhatják, ha meghallgatják Borbély Mihály, a magyar jazz kiváló képviselője és Farkas Zoltán „Batyu”, a néptánc élet egyik legismertebb szereplője közös előadását meghallgatják.
18.30 Tárkány művek
Sokan ismerjük jótékony hatásait annak, ha egy bandának sikerül olyan könnyed, magával ragadó, áradó és könnyen emészthető muzsikát alkotnia, melyben találóan ötvözi a magyar népzenét a jazzel, a swinggel, a rockkal, balkáni „életérzéssel” és egyéb ínyencségekkel. Íme! Fiatal, kimagasló tehetségű fiatalok „ínycsiklandó zenei világba kalauzolnak el minket. Tárkány-Kovács Bálint – cimbalom, Kováts Gergő – szaxofon, fuvola, basszuskalrinét, Danhauser Máté – bőgő, Papp Endre – brácsa, Paár Julianna - ének
20.30 Budafolk Band
Az elmúlt években a magyar népzenéről alkotott közgondolkodás pozitív fordulatot vett és soha nem látott „retro” divatját éli. Minden talán azzal kezdodött, hogy a hazai underground és mainstream kultúra prominensei felfedezték maguknak a saját gyökereikben rejtozködo magyar népzenét. Manapság a jazz és rock zenekarok sorra cserkésznek be népzenei elemeket számaikba, de az új generáció autentikus zenészei sem maradtak a kaptafánál, igyekeznek lépést tartani a jelennel. Ennek eredménye egy sajátos népzenei stílus kialakulása. A népzene valóban élővé és recenssé válhat, mert ezek a fiatal formációk visszahozzák a véráramba és érdekes ruhákat adnak rá. Van egyébként a magyar népzenének egy megmagyarázhatatlan csontig hatoló ereje, amit az ember megérezhet mondjuk egy londoni bevásárló központban, amikor a háttérbol halkan felcsendül egy-egy közismert Muzsikás szám. A saját kultúránknál keresve sem találhatunk jobb nagykövetet! Jó pár mai zenekarunk már nemzetközi hírnévre tett szert és ilyen lehet a nemrég alakult Buda Folk Band is. A 2007-ben létrejött banda fiatal tagjait olyan zenészek alkotják, akik egytől-egyig, ízig-vérig népzenészek, mégis ha körülnézünk rendre ott találjuk őket a legnépszerűbb jazz és blues zenészek oldalán. A zene határtalan, a műfajok pedig átjárhatóak. „népzene és világzene XXI. századi behatással.”
FolkEurópa Világzenei színpad
18.30 Kiss Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás
Kiss Ferenc a hazai népzenei mozgalom és a világzene egyik meghatározó egyénisisége. Húsz éven keresztül muzsikált a Vízöntő együttesben, a legendás Kolinda alapító tagja volt. Rendszeresen ír zenét neves koreográfusok táncszínházi előadásaihoz és filmes, színházi alkotóknak. Zenekaraival bejárta a világot, sok hívet szerezve a magyar kultúrának. Mint zeneszerző, elsősorban a magyar néphagyomány archaikus rétegeiből táplálkozik, így jelentős szerepet kapnak műveiben az akusztikus népi hangszerek, a tradicionális játék- és díszítéstechnikák. A hagyományos szövegek írott környezetbe ágyazásával is kísérletezik, aminek eredményeként a régi formák új tartalmakkal töltődnek fel, újabb gondolatfolyosókat nyitva meg a befogadóban. Albumaival évről évre szenzációt kelt a szakmában. 1994 óta munkáit az Etnofon Zenei Társulással mutatja be, amely a zenei program igényeitől függően változó összetételű előadó-, illetve alkotóközösség, s alkalomról alkalomra az etnikus műfajok legnagyobb kvalitású zenészeiből verbuválódik. Bognár Szilvia is rendszeres közreműködője műsorainak. A társulás tagjai: Ágoston Béla - fúvós hangszerek , Babos Károly – percussion, Csörsz Rumen István - történeti hangszerek, Huszár Mihály - basszusgitár, nagybőgő , Kiss Ferenc - koboz, hegedű, ének, Korom Attila - gitár, ének , Küttel Dávid - billentyűs hangszerek, harmonika, Lázár Zsigmond - hegedű Szabó Dániel - cimbalom , Szabó Zoltán - fúvós hangszerek, Szokolay Dongó Balázs - fúvós hangszerek
21.00 Csík zenekar
A hagyományos magyar népzene közkedvelt interpretálója a Csík Zenekar, mely hazánkban és külföldön egyaránt nagy népszerűségnek örvend. A zenekar 1991-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet, egy évvel később pedig a Kiváló Művészeti Együttes díjat. 2000-ben a Sydney Nyári Olimpiai Játékokat kísérő kulturális rendezvényeken más neves művészek mellett a Csík Zenekar is képviselte hazánkat és kultúránkat. A 2005-ben készült Senki nem ért semmit című lemezükön az autentikus magyar népzene mellett a blues és az alternatív rock elemei is helyet kaptak. Az album a közönség és a szakma elismerését is kivívta, hiszen aranylemez lett, és 2007-ben elnyerte az év hazai világzenei albumának járó Fonogram díjat. Következő lemezük, az Ez a vonat ha elindult, hadd menjen… szintén rendkívül népszerű, ugyancsak aranylemez lett. A korong különlegessége, hogy a Quimby zenekar nagysikerű Most múlik pontosan című dalának feldolgozása is megtalálható rajta s az egyik dalt Lovasi András énekli. A Csík Zenekar az elmúlt évtizedekben a népzene, a jazz és blues olyan kiváló és népszerű képviselőivel dolgozott együtt, mint Dresch Mihály, Szokolay „Dongó” Balázs, Ferenczi György, Seres Vilmos illetve Lovasi András. Csík János, zenekara és a Rackajam közreműködésével készített saját albumot Karácsonynak éjszakájáncímmel 2008-ban. A Csík Zenekar több mint két évtizede népszerűsíti a magyar népzenét a világ különböző pontjain táncházakban, fesztiválokon. Tagok: Csík János (hegedű), Majorosi Marianna (ének), Barcza Zsolt (cimbalom), Bartók József (bőgő), Kunos Tamás (brácsa), Makó Péter (fúvós), Szabó Attila (hegedű)
Vásári udvar
17.00 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia 18.00 Szászcsávási zenekar
Népek Sátra
16.00-18.00 Técsői Banda
Egyéb
15.00 , illetve délelőtt érdeklődők létszámának függvényében TI-TI-TÁ a Ligetben
Interaktív zene és mozgás program gyerekeknek. Zsákai Győző és felesége, Adrienn sokféle népi hangszerrel tanít népdalokat, ritmusokat és mozdulatokat akár a legkisebb gyerekeknek is.
Módosítás: (2010. július 10. szombat, 09:30)
15.00 HANGULATKELTŐ MULATSÁG DOBA KÖZPONTJÁBAN, majd vonulás az Erdődy Kastélyhoz
GARAGULYA – TÉCSŐI BANDA – SZÁSZCSÁVÁSI ZENEKAR és a Falu apraja-nagyja
Kodolányi – Vodafone Jazz színpad
18.00 Kodolányi Jazz – Tóth Tímea Quartett
Az együttes tagjai: Tóth Tímea – ének, Sebestyén Áron – zongora, Kovács Gergő – basszusgitár, Bodnár Balázs - dob
Zenekarvezető: Tóth Tímea
A quartettet a Kodolányi János Főiskola Jazz tanszakának végzős hallgatói alkotják. A zenekar tagjai eddigi pályájuk során számos műfajban megfordultak és bizonyították széleskörű tudásukat. A repertoárban az egyedi hangszerelésű jazz standardeken kívül találhatóak még funky, latin és pop dalok is, olyan neves zenészektől, mint Sting, Molly Johnson, Amy Winehouse, Christina Aguilera, és Jamie Cullum. Az előbb említett előadók zenéinek változatossága, valamint a zenekar tagjainak hozzáértése garantálja a kellemes, és élményekben gazdag időtöltést.
20.00 SoundGixer
A SoundGixer 20 éve szórakoztatja az igényes könnyűzene iránt fogékony esztergomi és környékbeli közönséget. A zenekar taglétszáma fokozatosan bővült 3 főről 10-re.
Ma az alábbi felállásban játszunk: Bér Zsolt mv.: trombita, Bótyik Attila: gitár, vokál, Bordás Zoltán: dob
Repertoárunkban vokális és instrumentális feldolgozások egyaránt szerepelnek. Elsősorban olyan előadókat és zeneszámokat szoktunk kiválogatni, amelyek megtanulása kihívást jelent a zenekar tagjai számára, ugyanakkor nem állnak kívül a fogyasztható műfajok körén.
A feldolgozott előadók között található a Mezzoforte (Garden Party, Four Corners, Cobra stb.), az Incognito (Colibri, L’arc en ciel de Miles), a Freak Power (Rush, Moonbeam Woman, Turn On Tune In Cop Out stb.), a Liquid Soul (Threadin’ the Needle, Sure Fire One, Spam Sucker stb.), de játszunk egy-egy számot Marcus Millertől, a US3-től, az Average White Bandtől, Miles Davistől is.
AMC Népzenei színpad
17.00 Csornai Romungro Fiúk
A kis létszám hatalmas lelkesedést takar. Aki a csornai fiúkat hallgatja és nézi, úgy érezheti, hogy talán sohasem ér véget az egyre jobban felpörgő örömzenéjük. Kiváló hangulatban játsszák a régi beás cigány muzsikát. Egyre többször lépnek fel a térségük amatőr művészeti eseményein, de a jelentősebb fesztiválokon is gyakran vendégeskednek.
Horváth Péter - kanna, szájbőgő, darbuka, cayon, együttes vezető/ can, voice, band leader
Suha Vilmos - gitár, ének/ guitar, voice
18.00 Ökrös Csaba és a Dunazug
2003 óta látjuk el élő magyar népzenével a Pilis-Dunakanyar kistérséget és a Szentendrei-szigetet. Jellemzően táncházi zenekar vagyunk, valamint ünnepi fellépéseken is rendszeresen muzsikálunk.
Kezünk alatt Dunántúltól Moldváig számos tájegység zenéje szólal meg különböző hangszerelésben, a vonós-cimbalmos zenekartól a tamburazenekaron át, egészen a moldvai (furulya-hegedű-koboz-dob) felállásig. Mintegy 15 féle hangszer segít ebben minket.
Sikerrel szerepeltünk 2005-ben Brüsszelben, a Magyar Bálon , a 2006-os Új élő népzene 12. című lemezen és 2008-ban Barcelonában, a Magyarok házában.
Célunk a térségben a táncházi hagyomány meghonosítása - ami több településen meg is valósult (Szentendre, Leányfalu, Pilisborosjenő, Szigetmonostor) -, s ezen keresztül minél több aktív résztvevő megnyerése a magyar népzene és a magyar kultúra ügyének.
Farkas Annamária – ének, Nagy Koppány – basszprímtambura, koboz, gitár, Nagy Zoltán – cimbalom, Kovács Géza – Brácsa, Mocskonyi Péter – nagybőgő, Ökrös Csaba - hegedű
19.30 Fláre Beás zenekar
A Fláre Beás a világ legjobb devecseri cigányzenekara. Muzsikájával több, mint egy évtizede szórakoztatja a hagyományos cigányzene kedvelőit. A Művészetek Völgyében évekig az egyik legsikeresebb esemény volt a koncertjük. Repertoárjukban a beás cigányok régi dalai mellett megszólalnak a többségi (lovári) cigányság nótái is. Hangszereik a hagyományos kannák és fakanalak, egyetlen dallamhangszerük a gitár, no, meg persze az énekhang.
A zenekar tagjai:
Orsós Ervin – gitár, ének
Orsós Tibor – ének
Orsós György – kanna, kanál, ének
Bogdán Sándor – kanna, ének
Kovács Norbert – kanna, ének
21.00 Zagyva Banda
A zenekar 2002-ben alakult Turán. Célunk az autentikus magyar népzenei hagyományok ápolása és megismertetése minél szélesebb körben, valamint továbbadása a jövő nemzedékének, kiváltképp a kevésbé ismert galga-menti muzsikát. 2003 óta kísérünk táncegyütteseket, muzsikálunk rendszeresen táncházakat és adunk önálló koncerteket. Repertoárunkban főleg magyarországi és erdélyi magyar népdalok illetve táncmuzsikák hallhatók, de szívesen foglalkozunk a Kárpát-medence más népeinek zenéjével is. 2004 óta működik a klubunk FolKocsma néven Turán. Havi rendszerességgel rendezzük meg, szórakozást nyújtva a környék néptánc- és népzenekedvelőinek. Szerencsénk volt már vendégül látni fantasztikus zenészeket, mint például az abaújszinai Potta Géza bácsit, vagy a turai Szénási Tibi bácsit, akik felejthetetlen élményekkel gazdagítottak bennünket.
A Zagyva Banda tagjai: Liska Vera – ének, Boda Gellért – hegedű, Mucsinyi Dániel - klarinét, furulyák, Tóth Sebestyén - cimbalom, dob, Szabó András - brácsa, koboz, Boda Márton - nagybőgő
FolkEurópa Világzenei színpad
19.00 Hétrét zenekar
A Hétrét zenekar 1998 nyarán alakult az Őrségben – innen az elnevezés is, hiszen az Őrség nem más mint „Hétrétország” (Sülyi Péter). Az azóta megtett út persze nem volt mindig egy fáklyásmenet, amit jelez a viszonylag sok tagcsere, a kisebb-nagyobb stílusváltások, vagy éppen az a tény, hogy a tizedik év végére mindössze a harmadik album jelent meg. Ám ha az érem másik oldalát nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy az immár kilenctagú (nagy)zenekarban a négy alapító tagból hárman ma is ott vannak. Hogy az ír tradicionális kezdetektől a különféle népek népzenéjét feldolgozó és helyenként a magyarral és egymással is ötvöző, jelenleg dominánsan magyar népzenei alapokra építkező együttes zenéje, stílusa, előadásmódja egyre profibb lett az út során. Hogy a várva-várt új album (Eriggy az utamra!) végre megjelent, kezdeti sikeres fogadtatása pedig pozitív jövőt vetít előre. És nem mellékes persze az sem, hogy az elmúlt években milyen sok helyszínen sikerült egy-egy fergeteges hangulatú koncerttel örömet okozni a nézők ezreinek (pl. Sziget Világzenei Nagyszínpad, Savaria Karnevál, Vidor Fesztivál, Művészetek Völgye, Szoboszlói Folk Hétvége, Pécsi Napok, Boglári Szüret, Keltenfest (Ausztria), vagy a Zene Ünnepén Pozsony, stb.), hogy csak a nagyobb bulikat említsük…
A zenekar tagjai: Hochrein Judit - furulyák, harmónika, ének, Kardos Endre Bozi - fuvola, kaval, orrulya, doromb, EWI-4000 S, ének, Kása Ilka - hegedű, ének, Lőrincz Tamás - dobok, derbuka, bodrán, ének, Óvári Miklós - akusztikus-és elektromos gitárok, gitárszinti, mandolin, saz, Radics Igor - dobok, kajun, cserépdob, Szántner László – basszusgitár, Tóth István - akusztikus gitárok, dobro, ének, Varga Veronika- ének, furulya
21.00 PALYA BEA ÉS SZOKOLAY DONGÓ BALÁZS
Palya Bea karrierje töretlenül ívelt felfelé az elmúlt évek során. A legjobb zenészek kérik fel a közös muzsikálásra, szinte műfaji határokra tekintet nélkül. A mára a legismertebb énekesnők között ünnepelt előadót mindig is érdekelték a zenei találkozások, különböző műfajok egymásra vonatkozásai. Ezért foglalkozik a magyar énekes zene mellett többek között bolgár, cigány, török sokoldalúságot és a kivételes zenei tehetséget illeti, szinte ugyanez mondható el Szokolay Dongó Balázsról is, akit számtalan jazz és népzenei formáció tagjaként ismerhetünk, nem is beszélve az alkalmi felállásokról. Bizonyára nem véletlen, hogy ők ketten már évek óta nagyon szívesen zenélnek együtt, és mindig létrejön a csoda a színpadon. Palya Bea – ének; Szokolay Dongó Balázs - szaxofon, duda, furulyák, kaval.
Vásári udvar
17.30 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia
A Garagulya Gólyalábas, Komédiás Kompánia 2001-ben alakult Sátoraljaújhelyben.
A társulat neve egyszerűen magából a gólyaláb népies elnevezéséből született.
A régi vásári komédiások boszorkányos ügyessége, a vándorszínészek, és muzsikusok páratlan hangulata jellemzi a társulat mintegy 40 perces műsorát.
Az elmúlt 8 esztendőben körülbelül 500 helyen fordultunk meg határon innen és túl. A fesztiválokon, falunapokon, kiállításokon, és vásárokon minden alkalommal sikerült megnevettetni és jókedvre deríteni a publikumot.
Minden egyes műsorban keressük azon „talaj menti” bámészkodókat, akik segítségével, megvalósíthatjuk világszámainkat.
Amit a társulat garantál:
- tartalmas szórakozás kicsiknek és nagyoknak
- páratlan látvány, felejthetetlen élmény
- izgalmas világszámok védőháló nélkül
- ha társulatunkat megkínálják pörkölttel azt maradéktalanul, elfogyasztjuk
Amit a társulat nem garantál:
- nem szedünk cseresznyét és nem csipeszelünk függönyt
- nem nézünk le senkit, ellenben ránk mindenki felnézhet
- nem használunk olyan képi és hanghatásokat melyek a gyerekeket, megállítanák a fejlődésben
- nem hallgatunk mulatós zenét, és nem gyűjtjük, a Kiszel Tünde naptárakat
Mindegyik produkciónkban félelmetes magasságból óriásbábokkal és természetesen élő zenével kápráztatjuk el a nagyérdeműt.
Legnagybb mesterünk Adel Hama Rahalat így vélekedett rólunk:
(nyúlfarknyi mese a Técsői Banda viszontagságos életéből)
Ha nem a saját szememmel hallottam volna, magam se hinném! Pár éve Királyhelmecen, egy regionális fesztiválon léptek fel a fiúk – egy színpadon az azóta elhunyt abaújszinai híres prímással, Potta Gézával – s onnan rögvest mentek haza, Szlovákiából Ukrajnába. A mikrobusz a határ túloldalán, Nagyszelmencen várt rájuk, így zenészeink saját lábukon indultak neki a félbevágott falu nemrégiben megnyitott gyalogos kishatárátkelőjének. Nem ment azonban ám ez olyan egyszerűen! Az ukrán vámosok meglátván a hangszereket, kötözködni kezdtek: bizonyítsák be, hogy használati eszközök azok, nem csempészáruk. Nem volt apelláta: tok nyit, hegedű, harmonika, dob elő, gyanta – és muzsika! Gyűlt, csak gyűlt az alkalmi közönség – nem is tehetett mást, hiszen amíg a zene szólt, az útlevélkezelés, vámvizsgálat szünetelt. A „bizonyítási eljárás” végeztével a pecsét mellé kétoldali tapsot is kaptak a fiúk. Nem meglepő a siker, hiszen valamennyi jelen lévő nép muzsikáját elhúzták – így a szlovákok fájó szívvel engedték őket ki, az ukránok meg örömmel be.
Az is lehet persze, hogy mind magyarok voltak.
A mesének vége – a zene folytatódik...
Népek Sátra
17.30 Szászcsávási Zenekar
Erdély egyik legmeghatározóbb népzenei együttese. Lakóhelyükre ma is földút vezet, de ők megjárták már a világ legtávolabbi részeit is. Muzsikájuk ereje, lendülete példa nélküli a magyar népzenében. Ismerik egész Erdély magyar, cigány, román muzsikáját. A hangszerek virtuóz kezelése és vele együtt a kiváló cigánytánc tudás apáról-fiúra öröklődött családjaikban. Vitathatatlan, hogy szászcsávási zenét és táncot csak a szászcsávásiak tudnak hitelesen előadni.
Hangszereik a hagyományos népi vonós hangszerek, harmonikával, időnként szaxofonnal kiegészülve. Több saját lemezük is megjelent, turnéztak Európa különböző országaiban, Amerikában…
A magyarországi történelmi borvidékek
megjelenése mellett természetesen a SOMLÓ kiváló borainak kóstolása kell, hogy
a közönség egyik legfőbb célja legyen. A Somló kiemelkedő bortermelői jelen
lesznek a rendezvényen értékesítik különleges, egyedülálló boraikat.
t;Hegyrenyíló – Vikker Zsuzsa fotóművész kiállítása a Somlóról a Népek Sátrában
Népek Sátra – Hidak Magyar – Magyar kulturális bemutató
A sátorban a
magyarországi cigányság, az erdélyi, kárpátaljai, vajdasági magyarság, de még a
ruszinok kultúrájából is megjelenik egy-egy szelet. A házigazdák lecsóval,
punyával, muzsikával, kézműveskedési lehetőséggel fogadják a látogatókat.
Helyit helyben, egészségesen – helyi termék kiállítás és vásár fenntartható
praktikákkal fűszerezve
A Kristály-völgy
Egyesület feltérképezve és összefogva a térségünk értékeit a közönség elé tárja
azokat kiállítás, vásár és a közönséget is aktivizáló, néha játékos programok
formájában. Megjelennek a térségben élő alkotók, kézművesek, helyi termék
készítők, vállalkozások, programok.
AMC udvar –
hagyományosan magyar és kiváló élelmiszerek vására, kóstolója
A legkiválóbb magyar élelmiszerek,
különleges pálinkák és persze színes programok várják a közönséget az
Agrármarketing Centrum által támogatott vásárban.
Birkasimogató
Cimbi „birkőzei” újra a Somló Hangja
vendégei lesznek, bégetnek, esznek, isznak, talán még ellenek is…
A Magyar Fogyatékosok Lovassport
Szövetsége ismét várja a lovagolni vágyó gyerekeket és felnőtteket. A szervezet
tagjainak és barátaiknak segítségével lehetőség nyílik az íjjal valócélbalövés praktikáinak elsajátítására. A
kevésbé harcos kedvű vendégek arcán megelevenedhetnek a régi magyar népmesék
figurái.
Világzenei rét – GEMARA SK Vidékfejlesztési Egyesület bemutató sátra
Gyerkőc Program a Pintér házaspárral
Régi népi játékok tanítása, használata
gyermekek ügyességének fejlesztése
mozgáskészség fejlesztése
szabadidő hasznos eltöltése
szórakoztatás
Játéklehetőségek:
gólyalábon járás, karikahajítás, középkori diótörő játék, mocsárjárás, dugópöckölés, hullahoppozás, hordólovaglás, rúdkitartás, körlabdázás, tekerőjáték, célba dobás, óriás malom, íz érzékelő játék, terep marokkó játék, egyéb ügyességi és sokféle türelemjáték
Garagulya
július 14-15-16. Látványos, hangulatos felvonulások, óriásbábos előadás mindhárom napon.
A Garagulya Gólyalábas, Komédiás Kompánia 2001-ben alakult Sátoraljaújhelyben.
A társulat neve egyszerűen magából a gólyaláb népies elnevezéséből született.
A régi vásári komédiások boszorkányos ügyessége, a vándorszínészek, és muzsikusok páratlan hangulata jellemzi a társulat mintegy 40 perces műsorát.
Az elmúlt 8 esztendőben körülbelül 500 helyen fordultunk meg határon innen és túl. A fesztiválokon, falunapokon, kiállításokon, és vásárokon minden alkalommal sikerült megnevettetni és jókedvre deríteni a publikumot.
Minden egyes műsorban keressük azon „talaj menti” bámészkodókat, akik segítségével, megvalósíthatjuk világszámainkat.
Amit a társulat garantál:
- tartalmas szórakozás kicsiknek és nagyoknak
- páratlan látvány, felejthetetlen élmény
- izgalmas világszámok védőháló nélkül
- ha társulatunkat megkínálják pörkölttel azt maradéktalanul, elfogyasztjuk
Amit a társulat nem garantál:
- nem szedünk cseresznyét és nem csipeszelünk függönyt
- nem nézünk le senkit, ellenben ránk mindenki felnézhet
- nem használunk olyan képi és hanghatásokat melyek a gyerekeket, megállítanák a fejlődésben
- nem hallgatunk mulatós zenét, és nem gyűjtjük, a Kiszel Tünde naptárakat
Mindegyik produkciónkban félelmetes magasságból óriásbábokkal és természetesen élő zenével kápráztatjuk el a nagyérdeműt.
Legnagybb mesterünk Adel Hama Rahalat így vélekedett rólunk:
A SzAFT a Magyar Szín-Játékos Szövetség keretében működik, munkáját Nagy András László elnök felügyeli. A SzAFT élén korábban már többször bizonyított színjátszó-rendezők állnak: Müller Ádám és Sereglei András.
A Magyar Szín-Játékos Szövetséget (illetve jogelődjét, a Szabad Színjátszásrét Egyesületet) évek óta foglalkoztatta egy központilag (a civil szervezet által) életre hívott színházi képződmény lehetősége. Olyan színházi képződményre gondoltunk, amely lehetőséget nyújt a középiskolás korból kinőtt, társulatokhoz nem kötődő, ám színházi alkotó munkára kész fiatalok számára az alkotó munkára.
Célunk teljesült: sikerült összegyűjtenünk jónéhány, közösségre, szakmai továbbképzésre és alkotó munkára kedvet, tehetséget érző, már képzett felnőtt korú színjátszót.
A Társulat többször is meglepi előadásaival a közönséget.
Sz.A.F.T., azaz Színházi Alkotók Fiatal Társulása. Egy társulat, mely kiköltözik a Somló Hangja Fesztiválra, hogy játékosságával megzavarja a rendet. Egy Somló. Egy hely, melynek közössége színes múltra tekint vissza. Egy helybéli emlékei. Kozarits Zoltán: Szamárköhögés. Ez a kiindulópont. Ami vele történt, velünk is megtörténik. 4 nap alatt láthatjuk, ahogy a Somlóhoz érkeznek akrobaták, ahogy három jóbarát feltérképezi az Endrődy Kastély és a hozzá tartozó arborétum rejtélyeit, elkövetik gyerekkori csínytevéseiket. Sőt, egy-két helyi titokra is fény derül. A társulat a 4 napon keresztül fel-fel bukkan a kastélypark területén, és improvizációival betekintést enged ebbe a világba. Hogy ránk találj, nincs más dolgod, csak kövesd, keresd a megafon hangját!
Táncház minden este 23.00-tól Dobán, Papp Zoli kocsmájában
Muzsikál a Budafolk Band
Táncol…. Mindenkki, akinek csak lába van
(július 14-15-16-17-én este)
Vártaxi – somlói körutazás
A Sümegi Vár környékéről már jól ismert vártaxik óránkénti indulással autós kirándulási lehetőséget biztosítanak a Somló körül. A járművek a Hegyet megkerülő úton, illetve kérésre a borpincéket megközelítő utakon is közlekedhetnek. Az utasok a táj szépsége mellett a kitűnő somlói borokat is megkóstolhatják, ismerkedhetnek a neves helyi pincészetekkel. A taxi állomás a Kastély főbejáratánál lesz. Az üzemeltető telefonszáma: +36-30-9864309
Boldizsár Zsolt festő kiállítása a dobai Művelődési Ház termében
A nevem Boldizsár Zsolt. "Gyárilag" somlószőlősi vagyok. Gyermek és ifjúkori éveimet ebben a Somló észak-nyugati lábánál fekvő faluban töltöttem. Itt érlelődött meg bennem, még gyermekkoromban, hogy az életemben a festészet fontos helyet fog betölteni. Sajnos az élet útjain nem mindig úgy "fújnak a szelek", ahogy az ember azt eltervezi. Különböző okok miatt intézményileg nem sikerült képzőművészetet tanulni, ezért arra ítéltettem, hogy egész életemben tanuljak. A régi nagy mesterek útmutatása alapján önmagamat képezve, autodidakta módon képzem magam. Én úgy szoktam mondani, hogy amit a jó Isten adott, azzal próbálok több-kevesebb sikerrel gazdálkodni.
Komolyabban húsz éve foglalkozom a festészettel. Olaj technikával, vászonra és farostra festek. Bár festek portrét, csendéletet és egyházi témájú képeket is, de a képeim legjelentősebb része tájkép. Az irányzatok, amik hatást tettek rám a romantika, a realizmus és a plein-air. Képeim fő témája a fény. Ennek talán ellent mond, hogy képeim sötét tónusúak, de a fény a sötétben látszik a legjobban, és talán ott is van a legnagyobb szükség rá.
Sok erdőbelsőt, vízpartot festek. A történelmi Magyarország sok táját, az Őrvidéktől a Gyimesi-szorosig bezárólag megfestettem, de van a festészetemnek egy állandó témája, a szűkebb a hazám, a Somló. Ez az a hely, ahova bármilyen messze megyek,mindig jó visszatérni és ez az a hely, ami úgy érzem mindig vissza is vár.
Nap mint nap mindig új arcát mutatja nekem. Azt szoktam mondani, hogy szeretnék addig élni, amíg meg nem unom festeni a Pannon táj eme gyöngyszemét. Immár tíz éve, hogy a Somló fővárosának mondott Devecserben lakom feleségemmel és három gyermekünkkel. Az utóbbi években a családom mellett a festészet tölti ki minden időmet.
Erre a kiállításra a lehetőségeim szerint csak Somló és Somló környéki képeket szándékozok vinni.
Bár a festészet egy csendes "sportág", de remélem képeim halk hangjával hozzá tudok járulni ahhoz, hogy messze szálljon a "Somló hangja".
A fesztivál ideje alatt az alkotó minden látogatónak tárlatvezetést ad.
Kiállítás megnyitó július 14-én, 16.00-kor.
Nyitva tartás a fesztivál ideje alatt 10.00-20.00
Geotúra
"Amiről a kövek mesélnek"
A Somló Hangja Fesztivál idején vezetett geotúra keretén belül ismerhetik meg a résztvevők a Somló-hegy geológiájának mesés világát. A Bakonyalja Barátai Egyesület geotúra-vezetője kalauzolásával nemcsak az élettelen, de az élő természeti értékek és a kultúrtörténeti látnivalók is bemutatásra kerülnek. A túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrehozott Bakony-Balaton Geopark területén zajlik.
Időpont: 2010. 07. 18. szombat 10.00 óra.
Indulás: Doba, Három diófa
Útvonal: Doba, Három diófa - Somló vára - Szent István kilátó - Szent Margit kápolna - Szent Márton kápolna - Doba, Három diófa
Táv: kb. 6 km
Időtartam: 4 óra
Részvételi díj: 500 Ft.
A túrára előjeletkezést kell leadni telefonon, Czibula Györgynél, 06 30 919 58 68-as telefonon, vagy a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címen, a www.szarvashaz.hu/programok/geotúrák menüpontban megtalálható jelentkezési lapon.
Véradás a Magyar Vöröskereszt szervezésében július 17-én, szombaton és július 18-án, vasárnap a Kultúrházban.
Az elmúlt évhez hasonlóan véradást szervezünk a Kastély melletti kultúrház termében. Várjuk azokat, akik a rendezvény adta örömök mellett egy kis áldozatra is hajlandók, hogy segíthessék a Magyar Vöröskereszt munkáját.
Történelmi lovas túra július 17-én, szombaton
A múlt évben az emlékezetes jégverés meghiúsította a történelmi lovas túra résztvevőinek ünnepélyes bevonulását. Idén ismét kísérletet tesznek. A túra Nemeshanyból indul a reggeli órákban, a Somló megkerülésével érkezik a rendezvény helyszínére. Minden lovas kedvű, lóval is rendelkező jelentkező kapcsolódhat.
Információ: Kiss J. Attila +36-20-8002208
Családi lovaskocsizás július 18-án, vasárnap
Aki nem mer lóhátra pattanni, ülhet a ló mögé is. A Vidék Napja alkalmából lovaskocsizási lehetőség is lesz a rendezvény területén és a Somló környékén.
Díjmentes vércukor és vérnyomásmérés (szűrőprogram) a Devecser és Somlókörnyéki Cukorbeteg Egyesület szervezésében július 18-án, vasárnap.
A programban fellép az Egyesület Roma Hagyományőrző Csoportja, 14.00-kor.
A Somló Hangja Fesztivál keretein belül szeretettel meghívjuk Önt és művészetkedvelő barátait
2010. július 14-án, szerdán, 16 órára a Dobai Művelődési Ház Nagytermébe (Doba, Kossuth L. u. 18.)
BOLDIZSÁR ZSOLT
festő
SOMLÓ, TE MINDENEM
című kiállításának megnyitójára
A kiállítást megnyitja:
HORVÁTH ZOLTÁN
Doba község polgármestere
Közreműködnek:
Ifj. Boldizsár Zsolt – harsona
Boldizsár Dániel trombita
A kiállítás megtekinthető: 2010. július 14től 18ig, minden nap 10 órától 20 óráig.
A kiállítás látogatása ingyenes!
Az alkotó elsősorban a somlói és Somló környéki képeit állítja ki.
A kiállítás ideje alatt az alkotó tárlatvezetést ad.
Boldizsár Zsolt Tel.: 88/224300; 30/3844749.
Módosítás: (2010. július 13. kedd, 07:38)
HANGULATKELTŐ MULATSÁG DOBA KÖZPONTJÁBAN
15.00HANGULATKELTŐ MULATSÁG DOBA KÖZPONTJÁBAN,
majd vonulás az Erdődy Kastélyhoz
GARAGULYA – TÉCSŐI BANDA – SZÁSZCSÁVÁSI ZENEKAR és a Falu apraja-nagyja
Módosítás: (2010. június 02. szerda, 15:45)
Népi Komédiás Színjátszó Találkozó
Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület
és a Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesülete (VASZE)
a SOMLÓ HANGJA rendezvény alkalmával, annak keretén belül